Terv
Kampány indul a vezetés közbeni mobilozás visszaszorításáért
Az üzenetküldés és a közösségimédia-használat főleg a 19-39 éves korosztályra, a vezetés közbeni e-mailezés pedig a 30-39 évesekre jellemző.
2019.04.17 14:10MTIKampányt indít a vezetés közbeni mobilhasználat visszaszorításáért az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága (OBB) és az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. - jelentették be szerdán Budapesten.
Szombat Tamás, az Aegon vezérigazgató-helyettese azt mondta, online kutatásukban a megkérdezettek negyven százaléka válaszolta, hogy rendszeresen használ mobilt vezetés közben. Tízből nyolcan pedig ismernek olyan sofőrt, aki a volánnál ülve is rendszeresen használja - kézben tartva - a telefonját. A jelenség a megkérdezett nők harmadára, a férfiak felére jellemző, és a városiak között gyakoribb, mint a kistelepülésen élők körében - közölte.
Városban 3-5 másodperc alatt 50-70, autópályán akár 200 métert is megtesz az autó, azaz egy üzenet elolvasása ennyi vakvezetést jelent - tette hozzá.
Hangsúlyozta, a megkérdezettek 93 százalék tisztában van a vezetés közbeni mobilozás veszélyeivel.
A felmérés szerint az üzenetküldés és a közösségimédia-használat főleg a 19-39 éves korosztályra, a vezetés közbeni e-mailezés pedig a 30-39 évesekre jellemző.
A kampányban a veszélyekre humoristák által készített rövid videókkal hívják fel a figyelmet. Emellett körútra indulnak egy virtuálisvalóság-játékkal, amelyben városi vezetés közben figyelni kell a mobilra érkező értesítésekre is. A játék célja, hogy bemutassa, mennyiféle veszélyt képtelen elhárítani az ember, ha vezetés közben a telefonját nyomogatja - mondta Szombat Tamás.
Óberling József, az OBB ügyvezető elnöke úgy fogalmazott, hogy a telefon megkönnyíti az életet, de vezetés közben nem a barátunk, mert ha nem figyelünk, az életünkre törhet. A mobilozó vezető nemcsak a saját életét, hanem a környezetében élőkét is veszélyezteti - hangsúlyozta.
Az ügyvezető elnök kérdésre válaszolva azt mondta, a telefonhasználat miatt okozott balesetek számát nem lehet meghatározni, mert akkor sem lehet rábizonyítani a vezetőkre, ha egyértelmű, hogy a baleset bekövetkeztekor mással foglalkoztak.
Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője arról beszélt, segíteni kell a fiatalokat, hogy reálisan fel tudják mérni a kockázatokat, és tudatos döntést tudjanak hozni. Ezt azonban nehéz elvárni, ha a szülőktől nem látják, hogy ez fontos lenne - tette hozzá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06