Vérszívók
Katasztrófavédelem: folytatódik a szúnyogirtás
A szakemberek eddig már több mint 700 ezer hektáron és csaknem 1200 település területén gyérítették a szúnyogokat.
2019.07.22 14:53MTIEzen a héten a Szigetközben, Komárom, Baja, Mohács térségében, kilenc budapesti kerületben, valamint Szolnokon és a környező településeken, a Velencei-tónál és Baranya megyében folytatódik a szúnyogirtás - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.
Mukics Dániel közölte, hogy Észak-Magyarországon és az Alföldön korábban még nem kezelt településeken is szükségessé vált a beavatkozás.
Emlékeztetett: az elmúlt hetekben rendkívül intenzív volt a szúnyogok elleni védekezés. A szakemberek eddig már több mint 700 ezer hektáron és csaknem 1200 település területén gyérítették a szúnyogokat.
Számos olyan területen is irtották a vérszívókat, ahol az előző években nem okoztak gondot a szúnyogok, egyes településeken többször is meg kellett ismételni a munkákat - tette hozzá Mukics Dániel.
Megjegyezte, hogy az Európai Unió területén belül előreláthatólag 2020-tól nem engedélyezik a kifejlett szúnyogok ellen alkalmazható készítmények légi úton történő kijuttatását.
Ugyanakkor a katasztrófavédelem által irányított országos szúnyoggyérítési program során jelenleg is az irtószer mintegy 40 százalékát földi úton juttatják ki a szakemberek - ismertette.
Arról is beszámolt, hogy a települések egyedi értesítést kapnak a kivitelezés pontos időpontjáról és módjáról, valamint az OKF honlapján is nyomon követhető, hogy mikor és hol lesz szúnyogirtás.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06