Koronavírus
Merkely: csökken a fertőzöttek aránya
A csütörtöki plusz 2000 fertőzött nem azt jelenti, hogy a járvány "erőre kapott", hanem az úgynevezett antigén tesztek - amelyekkel a tanárokat is szűrik - miatt nőttek a számok.
2020.11.26 20:40MTINégy egyetem adataiból arra lehet következtetni, hogy Magyarországon csökken a pozitív koronavírus-fertőzéssel regisztráltak aránya - mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtök este az M1 aktuális csatornán.
Merkely Béla elmondta, a csütörtöki plusz 2000 fertőzött nem azt jelenti, hogy a járvány "erőre kapott", hanem az úgynevezett antigén tesztek - amelyekkel a tanárokat is szűrik - miatt nőttek a számok.
Tehát az országos tesztelésnek köszönhetően több pozitív eset jelenik majd meg - magyarázta, hozzátéve, hogy a PCR-, tehát az örökítőanyagot vizsgáló tesztek végeredményében nincsen eltérés, sőt ezek alapján fokozatosan csökken a fertőzöttek száma.
A karácsonyi ünnepek kapcsán megjegyezte, ha egy család nagy része már átesett a betegségen, akkor nagy valószínűséggel nem fertőződnek meg újra, hiszen csak nagyon kevés olyan esetről tudnak, ami biztosan ismétlődött.
Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy azok, akik már átestek a betegségen, felelőtlenül viselkedhetnek, nekik is be kell tartani a járványügyi előírásokat - fűzte hozzá Merkely Bála.
Kitért arra is, a vakcina megérkezése előtt fel kell mérni, hogy mennyien eshettek át a fertőzésen; a saját becslése szerint körülbelül másfél millióan, tehát a magyarországi népesség mintegy 15 százaléka. Hozzátette, a beoltottak és a betegség ellen már védettek aránya összességében el kell, hogy érje a népesség 60 százalékát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06