Kormány
Navracsics Tibor megszólalt az uniós forrásokkal kapcsolatban
Brüsszelben tárgyalt a területfejlesztési miniszter.
2023.04.05 16:08MTIAz egyetemisták ugyanúgy pályázhatnak az Erasmus ösztöndíjakra az őszi szemeszterben is, ahogyan eddig - jelentette ki a területfejlesztési miniszter szerdán Brüsszelben.
Navracsics Tibor, aki Elisa Ferreira, Johannes Hahn és Marija Gabriel uniós biztossal folytatott megbeszélést, magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: arra kérte az Európai Bizottságot, küldjön levelet a nemzetközi mobilitási pályázatok koordinálását végző Tempus Közalapítványnak, amelyben megnyugtatja az egyetemistákat és a tagállami hatóságokat, hogy nincsen fennakadás az Eurasmus+ programban való részvételben.
Közölte, a levél bizalomerősítő lenne, amely elmagyarázza, hogy az egyetemisták ugyanúgy pályázhatnak az őszi szemeszterben is az ösztöndíjakra, ahogyan eddig. Mivel nyárig megállapodás születhet ebben a kérdésben, a Horizont Európa és Eurasmus+ program finanszírozása 2024 után is folyamatos lesz - mondta a miniszter.
Elmondta továbbá, hogy a Horizont Európa programmal kapcsolatban már érkezett tisztázó levél az Európai Bizottság részéről, amely a konzorciumi partnerek és a magyar egyetemek számára is elmagyarázza, hogy egyelőre zökkenőmentesen mehet tovább a pályázás és a programban való részvétel. Ha nem születne megállapodás, az csak a jövőben okozhat problémát - tette hozzá.
A közérdekű alapítványok szabályozásával kapcsolatban folytatott megbeszéléséről Navracsics Tibor azt mondta: legfontosabb annak tisztázása, miként lehet elérni, hogy a közérdekű alapítványok formájában működő egyetemek is minél hamarabb részt vehessenek az Erasmus és a Horizont Európa programokban. Közölte: a magyar fél most egy ezzel kapcsolatos javaslatot küld egyeztetésre Brüsszelbe, konszenzus esetén pedig benyújtja a módosító javaslatát, ami - mint mondta - rendezi a kérdést.
Tájékoztatása szerint a vita az összeférhetetlenségi szabályok esetében van az Európai Bizottsággal. E területen ugyanis még nem sikerült kellően meghatározni, hogy mely pozíciók összeférhetetlenek a kuratóriumi tagsággal - magyarázta.
Az egyszer megújítható kuratóriumi tagság mandátuma hosszával kapcsolatban a miniszer kiemelte: ennek meghatározása, valamint az, hogy a tagság megszűnését követően mennyi idővel vállalhat valaki újabb kuratóriumi tagságot, nem fogja hátráltatni a tárgyalások menetét, sem a megállapodást.
Reményét fejezte ki, hogy hamar sikerül megállapodni az Európai Bizottsággal, és akár már április második felében a magyar parlament elé kerülhet a törvényjavaslat.
"Az uniós bizottság ígéreteinek megfelelően, ha így haladunk a tárgyalásokkal, és nyárra el tudja végezni a magyar teljesítések értékelését, akkor az uniós forrásokhoz ténylegesen hozzá tudunk férni" - tette hozzá Navracsics Tibor.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06