Ukrajnai háború
Schmidt Mária szerint nincs háború Ukrajnában
A Hír TV Bayer Show című műsorában beszélt erről a Terror Háza igazgatója.
2023.05.22 10:41ma.hu"Most még Oroszország nem háborúzik Ukrajnával szemben, ez még különleges hadművelet" - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Hír TV Bayer Show című műsorában.
A történész szerint Volodomir Zelenszkij úgy akarja bevonni az ukrajnai háborúba a NATO-tagországokat, hogy határ menti orosz településeket, területeket is támadna.
Schmidt Mária úgy vélekedett, hogy ebben az esetben szélesedne háborúvá a konfliktus, jelenleg csak "különleges hadművelet vagy akció zajlik".
A Terror Háza igazgatója azt mondta a műsorban, hogy még nem indult be igazán az orosz hadigépezet több millió katona bevonásával. Schmidt Mária szerint olyan erős a különleges erő, amit Vlagyimir Putyin bevetett Ukrajnában, hogy az ukrán erők nem bírnak vele a nyugati támogatás ellenére sem.
"Azt a nyugati hozzáállást nem tudom követni, hogy egyrészről kiröhögjük az oroszokat, mert képtelenek elérni bármit Ukrajnában, másrészt pedig rettegünk tőlük, hogy meg se állnak Berlinig. Valahol érzek pici ellentmondást ebben" - mondta Schmidt Mária.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06