Fejlesztés
Drónok segítik a vízimentők munkáját a Balatonon
Ha az eszközök beválnak, továbbiak üzembe állítása várható.
2019.06.21 14:50MTIHárom drón segíti péntektől a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkáját a Balatonon.
A témában tartott tihanyi sajtótájékoztatón Bagyó Sándor, a szakszolgálat elnöke azt mondta, hogy a Balaton a legbiztonságosabb európai tó, ami nagy összefogás eredménye. A "drónflotta" üzembe állításával ez a helyzet fenntartható - tette hozzá.
Közölte, hogy az Alpha és Bravo névre keresztelt drónok a felderítésben, kutatásban segítik munkájukat, míg a Charlie névre hallgató szállítódrón egy automatikusan felfújódó mentőeszközt szállít magával, s annak vízre dobásával segít a bajba jutottakon.
Bagyó Sándor elmondta, hogy idén húszéves szakszolgálatuk kétezer embernek ad munkát egy szezonban, tavaly több mint 3600 esetben végeztek mentést, míg mentőhajóikra százszor volt szükség.
A drónokat a Magyar Telekom biztosítja a szakszolgálatnak. Szabó Béla, a cég márka- és lakossági kommunikációs igazgatója jelezte, hogy a nyári időszak tesztüzem lesz. Ha az eszközök beválnak, továbbiak üzembe állítása várható - tette hozzá.
A drónok a tó közepéig képesek berepülni, akár óránkénti 70 kilométeres sebességgel is, így jelentősen rövidülhet a mentésig eltelő idő. A keresődrónokon normál és hőkamera van, utóbbi miatt szürkületkor és este is kiválóan használhatók, illetve az eszközökön keresztül a vízimentők kommunikálni is tudnak a bajba jutottakkal, utasításokat tudnak nekik adni a mentőhajó megérkezéséig - ismertették a sajtótájékoztatón.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06