Állatkínzás
Tiltott állatviadal szervezőit fogták el a rendőrök Nyíregyházán
A viadalokat az állatok tartására és kiképzésére kialakított ingatlan használója, egy 46 éves nyíregyházi férfi szervezte meg.
2020.11.30 18:38MTIÁllatviadal szervezésével és állatkínzással gyanúsítják azt a hat embert, akiket egy tiltott állatviadalon fogtak el a rendőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársai szombaton Nyíregyháza külterületén - közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.
A közlemény szerint a viadalokat az állatok tartására és kiképzésére kialakított ingatlan használója, egy 46 éves nyíregyházi férfi szervezte meg, aki a nap első mérkőzésén az egyik saját kutyáját is harcoltatta, ebbe azonban az állat belepusztult.
A megalapozott gyanú szerint a férfi kifejezetten állatviadalokon való részvételre vásárolta, tenyésztette és nevelte a kutyákat, "felkészítésük" során pedig kegyetlenül bánt velük. A hasonló érdeklődésű ismerőseivel főként a közösségi médián tartotta a kapcsolatot: az állatviadalok megszervezésére 42 éves kótaji ismerősével közösen készült, kutyáikkal résztvevőként, bíróként vagy nézőként vettek részt az egyes mérkőzéseken, amelyekre fogadásokat is kötöttek - olvasható a közleményben.
A rendőrök a szombati rajtaütés helyszínéről előállítottak közül hat férfit hallgattak ki gyanúsítottként, az ingatlanon talált huszonöt kutyát lefoglalták és gondoskodtak a biztonságba helyezésükről. A nyomozók emellett az állatok harcra történő felkészítéséhez használt különböző eszközöket, például futópadokat, fecskendőket, teljesítményfokozó szereket, gyógyszerkészítményeket és a korábbi állatviadalokról készült felvételeket tartalmazó elektronikus adathordozókat is lefoglaltak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:50 Országos Beatles találkozó kilencedszer
- 21:55 Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny
- 20:54 Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók
- 19:48 Rekordközeli számban kelnek útra az amerikaiak az Emlékezet napjának ünnepi hétvégéjén
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06