Erőszak
Az izraeli hadsereg lelőtt három gázai határsértőt
Állítólag pedig be sem léptek izraeli területre.
2019.08.18 14:29MTIAz izraeli hadsereg vasárnapra virradó éjszaka lelőtt három gázai határsértőt - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Az izraeli hadsereg biztonsági kamerákkal határmegfigyelést végző egysége lett figyelmes öt, a határt átlépő palesztinra, s egyiküknél egyértelműen fegyvert is láttak. A katonák fényrakétákat lőttek az érintett terület fölé, majd helikopter- és ágyútűzzel fogadták a behatolókat.
A gázai övezetet uraló radikális iszlamista terrorszervezethez, a Hamászhoz közeli palesztin információs központ meg nem erősített forrása szerint a határ palesztin oldalán lőtték le őket. A ynet is úgy értesült, hogy nem léptek be izraeli területre.
Az izraeli hadsereg első közleménye öt határsértőről számolt be, s a palesztin források is először négy-öt lelőtt gázairól szóltak, de később a gázai palesztin egészségügyi minisztérium három halottban és egy sebesültben határozta meg számukat.
A palesztin média egyelőre meg nem erősített értesülése szerint a határsértők az iráni támogatású palesztin Iszlám Dzsihád nevű terroristaszervezet katonai szárnyának, a Szerájá al-Kudsznak voltak a tagjai.
Az Ezzeddin al-Kasszám Brigádok, a Hamász katonai szárnya azt állította, hogy Izrael később tüzérségi csapásokat mért Bejt Láhiától keletre, Gáza északi részére, a határsértési kísérlet közelébe.
Korábban, szombaton az övezetből három rakétát lőttek Izraelbe, melyek közül kettőt elfogott Izrael Vaskupola nevű rakétavédelmi rendszere, de egyikükből egy gránát becsapódott a határ menti Szderót város egyik házának udvarába.
A beszivárgási kísérletet megelőző elmúlt három hétben jelentősen megnőttek az erőszakos cselekmények az izraeli hadsereg és a Gázai övezetet uraló Hamász között.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06