Ferencváros;LMP;Baranyi Krisztina;MKKP;Momentum;Gelencsér Ferenc;

2023-04-17 16:27:00

A Momentum is Baranyi Krisztinát támogatja a 2024-es önkormányzati választáson

Ferencváros független polgármesterének újraindulása mellett állt ki még januárban az LMP és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is.

A következő önkormányzati választáson Ferencváros polgármesterét, Baranyi Krisztinat támogatjuk – jelentette be Facebook-bejegyzésében Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és parlamenti frakcióvezetője. Hozzáfűzte, hogy 2024-ben újra támogatják azokat a polgármestereket, akik az ellenzéki párt szerint 2019 óta „őszinte, igazságos és emberséges önkormányzatot” építettek fel.

Gelencsér Ferenc szerint ráadásul Baranyi Krisztina élen jár a korrupció felszámolásában, mert – mint fogalmazott – rögtön a ciklusa elején 150 milliót takarított meg a ferencvárosi lakosoknak, a Fidesz-korszakban létrehozott, különböző áltevékenységek kiszűrésével, és a pénzből egy hatemeletes szakrendelőt építenek.

Ezekben a hetekben hónapokban egyébként sorra jelentik be a pártok, hogy polgármesterjelöltként kit indítanak vagy támogatnak majd a bő egy év múlva esedékes önkormányzati választáson. Baranyi Krisztinát egyébként már januárban támogatásáról biztosította az LMP - Magyarország Zöld Pártja és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is.