Röplabda

2022.05.16. 15:10

Szakmáry Grétának régi álma vált valóra az olasz ligával

A 30 éves ütőjátékost szerződtette a Cuneo Granda Volley.

Szakmáry Gréta, a magyar válogatott ütője elmondása szerint régóta vágyott rá, hogy az olasz röplabda-bajnokságban játszhasson, melyre a következő szezontól lesz lehetősége, mivel szerződtette a Cuneo Granda Volley.

A 30 éves ütőjátékos az M4 Sport Sporthíradójában hétfőn elmondta, hogy tőle szokatlan módon egy szezon után vált újra együttest, ám úgy érzi, karrierjének abban a szakaszában jár, amikor ki kellett használnia az adódó lehetőséget, mellyel régóta dédelgetett álma válik valóra.

Szerintem ha bármelyik röplabdást megkérdezzük Európában, mindegyik azt felelné, hogy szeretne Olaszországban játszani

– jegyezte meg a korábban Gödöllőn, Nyíregyházán, Békéscsabán, négy évig a német Schwerinben, az elmúlt idényben pedig a török Aydinban szerepelt sportoló.

Hozzátette, hogy korábban is volt már kisebb olasz csapatoktól megkeresésese, de az idén a bajnoki hetedik Cuneo adta azt az ajánlatot, ami vonzó a számára.

Edzőváltás volt most a Cuneónál, s az új edzőről azt kell tudni, hogy korábban román szövetségi kapitány volt, és azóta figyelte a munkásságomat, mióta játszottunk ellenük a magyar válogatottal. Az pedig nekem nagyon szimpatikus, hogy tényleg azért szeretnének, hogy kezdő legyek és segítsem a csapatot

– fogalmazott.

Szakmáry beszélt arról is, hogy török klubjánál szerették volna megtartani, de keresték más török csapattól, valamint Dél-Koreából és Brazíliából is.

Az Európa-ligára készülő magyar válogatotthoz Szakmáry Gréta most nem csatlakozott, mert hosszabb pihenőt kapott. A nemzeti csapattal júliustól dolgozik majd együtt, új együtteséhez pedig szeptemberben, az Európa-bajnoki selejtezőket követően utazik el.

Borítókép: Szakmáry Gréta (k), valamint a román Roxana Iancu és Ioana Maria Baciu a női röplabda Európa-bajnokságon játszott Magyarország–Románia mérkőzésen a Papp László Budapest Sportarénában 2019. augusztus 24-én. Fotó: MTI/Czagány Balázs

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában