A Kisvárda utolsó másodperces góllal legyőzte a Honvédot© sonline.hu

A Kisvárda utolsó másodperces góllal legyőzte a Honvédot

, 6 hír, 0 oldalnézet

A Kisvárda az utolsó másodpercben szerzett góllal 1-0-ra nyert a bennmaradásért küzdő Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP BankOTP BankOTP Bank Liga 25. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

Az első félidőben közepes iram mellett tartósan egyik fél sem tudta irányítani a játékot. A kapuk előtt kevés lehetőség adódott, és azok egyike sem volt túl veszélyes. A csapatok inkább a biztonságra törekedtek, és a védekezésüket szervezték meg, amelyet nem akartak megbontani.

A játék képében a szünet után sem állt be döntő változás. Többnyire a mezőnyben gyűrték egymást a játékosok, és miután a támadóknak ritkán sikerült létszámfölényt kialakítaniuk, illetve a védővonal mögé kerülniük, a kapuk változatlanul ritkán forogtak veszélyben. A mérkőzés egyetlen találata a 92. percben, a jelzett kétperces ráadás vége előtt két másodperccel esett. A szabadrúgás miatt kinyílt Honvédot megkontrázta a vendégcsapat, egy tértölelő keresztlabdával helyzetbe hozott Navratil pedig a tizenhatoson kívülről átemelte a kifutó Tujvelt.