Elon Musk amnesztiát hirdetett2Fénykép© 24.hu

Elon Musk amnesztiát hirdetett

, 6 hír, 0 oldalnézet

„Amnesztiát” hirdetett a Twitter tulajdonosa csütörtökön a közösségi oldal korábban felfüggesztett felhasználóira vonatkozóan, írja az MTI. Elon Musk az általa meghirdetett szavazás eredményére hivatkozva azt írta, hogy ez a „nép hangja”, illetve hogy

A fiókok feloldására a választ adók 72 százaléka voksolt igennel a közösségi médiaoldalon. Az intézkedés azokra vonatkozik, akiknek kizárását nem törvénysértő, vagy kirívó tartalom közlése előzte meg, tette hozzá a cégvezető.

Média tartalomfigyeléssel foglalkozó civil csoportok a lépés nyomán arra hívták fel a figyelmet, hogy a jövőben megnövekedhet a gyűlölködő megnyilvánulások száma a közösségi médiumon, részben, mert a cégtől az elmúlt hetekben elbocsátott, vagy önként felmondást választó alkalmazottak egy része tartalommoderátorként dolgozott. Ugyanakkor Elon Musk múlt héten saját Twitter-oldalán azt írta, hogy a vállalt új politikája a szólás szabadsága, de nem az elérés szabadsága, azaz a gyűlöletkeltő és negatív megnyilvánulásokat kivonja.