Kihallgattak egy embert a Nemzeti Színházban történt baleset ügyében5Fénykép© blikk.hu

Kihallgattak egy embert a Nemzeti Színházban történt baleset ügyében

, 8 hír, 0 oldalnézet

Több mint fél évvel ezelőtt, 2023. november 10-én, a Rómeó és Júlia egy előadása közben szenvedett súlyos sérüléseket a Nemzeti Színház társulatának két tagja, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, a történtekért azonban továbbra sem vontak senkit felelősségre.

Az ügyben indított belső vizsgálat rövid idő alatt véget ért, Csák János miniszter pedig bejelentette: senkit sem terhel egyszemélyi felelősség. Azóta fény derült arra, hogy a rendőrség nyomozást indított, annak részletei azonban nem váltak nyilvánossá. A csendet most az Index törte meg, aminek információ szerint

kihallgatták az ügyben a színház ügyelőjét.

Az értesülést a BFRK kommunikációs osztálya nem teljes egészében ugyan, de megerősítette, hiszen a lapnak így válaszoltak: