Közel kétezer rendőr biztosította a budapesti atlétikai világbajnokságot3Fénykép© index.hu

Közel kétezer rendőr biztosította a budapesti atlétikai világbajnokságot

, 4 hír, 0 oldalnézet

A BRFK szerint nem történt rendkívüli esemény a budapesti atlétikai világbajnokságon – közölte Budapest rendőrfőkapitányának rendészeti helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyről az MTI adott hírt.

Markó Attila elmondta, a versenyekre 195 országból 2100 sportoló érkezett. Szurkolók 120 országból jöttek a magyar fővárosba, ők négyszázezer jegyet vásároltak meg.

A rendezvény kilenc napja alatt a biztosításban 1964 rendőr vett részt, akiknek munkáját öt országból tizennégy külföldi rendőr, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztjelölt hallgatói is segítették - tette hozzá a rendőr dandártábornok.