Magyar Péter eljátszott egy öngyilkosságot
A Bors felidézte, hogy az esetről Varga Judit beszélt Hajdú Péternek adott interjújában:
Amikor megtaláltam, ott volt mellette egy levél Xanax és már csak egy darab volt benne a tízes levélen. Nem tudtam, hogy most egyet vett be, vagy kilencet, vagy nyolcat. Nem kockáztathattam nyilván, ez alapvető emberi kötelesség. Úgyhogy fogtam, felhívtam a mentőket.
Az esethez kivonuló rohammentők által készített jegyzőkönyvből kiderül, hogy mérgezési tünetek miatt kértek mentőt Varga Judit és Magyar Péter lakására, Budapesten a Kútvölgyi útra, tavaly februárban egy vasárnapi napon, ebéd után. Varga Judit Hajdú Péternek elmondta azt is, hogy mindez a két kisebb gyerekük jelenlétében történt, akik döbbenten kérdezgettek, amikor meglátták a szirénázó mentőautót.
Az eset részleteiről még annyit lehet tudni, hogy Varga Juditnak egy vasárnap délelőtti, gyerekekkel közös kirándulásról hazatérve tűnt fel a látszólag ájult Magyar Péter furcsa viselkedése, aki a hálószobában az ágyon feküdt, látszólag eszméletlenül. Mellette, az éjjeliszekrényen gondosan odakészítve, egy levél, szigorúan vényköteles, csak szakorvos által felírható nyugtató, amiből halálos adagnak is mondható, kilenc szem gyógyszer hiányzott.