Matolcsy: Magyarország a járványkezelésben eddig első az EU-országok között2Fénykép© hirado.hu

Matolcsy: Magyarország a járványkezelésben eddig első az EU-országok között

, 7 hír, 0 oldalnézet

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a növekedés.hu portálon hétfőn megjelent véleménycikkében kifejtette: Magyarország a járványkezelésben eddig első az EU-országok között, a világban is legalább az első tíz között van, miközben uniós versenyképessége a 19. helyre elég, és az EU-ban a gazdasági fejlettség terén (egy főre jutó GDP és GNI, vásárlóerő paritáson) csak a 21. helyen áll.

A jegybankelnök úgy vélte, azok járnak majd jól az uniós közös forrásokkal, akik eddig is jól kezelték az összetett válságot, akik viszont eddig sem voltak képesek jó döntéseket hozni, nem képesek majd jól használni a pénzt.

Kifejtette: az 1990 előtt működő nem-piaci alapú tervgazdaságban a nemzetgazdasági ágazatok arányában fejlett képet mutatott a magyar gazdaság, de mikroszerkezetében, a termékek, technológiák, termelékenység terén már kettős, fejlődő/fejletlen képet. 1990 után pedig egy új kettősség alakult ki: az exportáló, külföldi tőkével és technológiával működő cégek versenyképesek voltak, a hazai tulajdonú mikro- és kisvállalatok alacsony termelékenysége pedig gyenge versenyképességet mutatott/mutat.