Meghalt a Sátántangó operatőre, Medvigy Gábor
A Magyar Filmoperatőrök Egyesülete közölte a szomorú hírt, miszerint Medvigy Gábor, Balázs Béla-díjas, Érdemes művész augusztus 27-én, 66 éves korában elhunyt.
Hosszan tartó betegség után elhunyt a magyar színésznő
Medvigy 1957-ben született. 1979-ben tette le a fényképész vizsgát, ezután a Mafilmnél dolgozott. Koltai Lajos osztályába járt a Filmművészetin 1983 és 86 között. Egy évvel később már megjelent Tarr Béla korszakos filmje, a Kárhozat, amelyet ő fényképezett, ezenkívül még két világhírű alkotásánál dolgoztak együtt: a Sátántangó, és Werckmeister harmóniák című filmek operatőre is ő volt. Emellett az ő nevéhez fűződik a Töredék vagy a Dolina fényképzése is.
Az utóbbi években egyre több diáknak adta át tudását, tanított a Budapesti Metropolitan Egyetemen, a Lumiere Filmiskolában és a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. 2001 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőr tanára volt.