Mínusz 1,1 milliárd van a főváros számláján, folyószámlahitelből működik Budapest4Fénykép© napi.hu

Mínusz 1,1 milliárd van a főváros számláján, folyószámlahitelből működik Budapest

, 8 hír, oldalnézet

A főváros aktuális pénzügyi helyzetét ismertetve Kiss Ambrus úgy fogalmazott: a főváros költségvetési helyzete „egyáltalán nem rózsás és nem oldódott meg”. Az első féléves adatokból látszik, hogy a „túlélőprogram” működik, de ez nem jelenti azt, hogy kilábaltak volna abból a pénzügyi nehézségből, amelyet nem a fővárosi önkormányzat okozott – tette hozzá.

A főpolgármester-helyettes közölte, az a „meglepetés” érte őket július 4-én, hogy a Magyar Államkincstár 3,9 milliárd forint összegben inkasszót gyakorolt a főváros számlája felett. Ez az a szolidaritási hozzájárulás, amely miatt közigazgatási pert indítottak és azonnali jogvédelmet is kértek – emlékeztetett.

Kiss Ambrus közölte, az azonnali jogvédelmet elsőfokon a bíróság elutasította, de a kérelmet kiegészítették, és újból benyújtották. Júliusban ismét nem fizetnek majd, és remélik, hogy a bíróság igazat ad majd nekik – fűzte hozzá.