Orbán Viktor a kínai elnökkel jelentheti be egy újabb nagy autógyár építését3Fénykép© portfolio.hu

Orbán Viktor a kínai elnökkel jelentheti be egy újabb nagy autógyár építését

, 4 hír, oldalnézet

A kínai elnök azért jön két napra Magyarországra, mert az egyiken Pécsre látogat, hogy autógyár építését jelentse be – írja Szabad Európa. Jelzésértékű lehet az is, hogy Szijjártó Péter alig pár nappal ezelőtt járt ennél az autógyárnál.

A lap szerint a szegedi példa alapján kérdés, mekkora beleszólása volt a helyszín kiválasztásába a magyar kormánynak. A Great Wall Motors terveiről korábban is megjelentek információk, és a portál forrásai most megerősíteték, hogy valóban a kínai autógyártó épít üzemet Baranyában.

Korábban beszámoltunk róla, hogy május elején Magyarországra érkezik a kínai államfő, ami szintén a csütörtöki Kormányinfón derült ki. Gulyás Gergely elmondta, hogy május 8. és május 10. között Budapest vendége lesz Hszi Csin-ping elnök.