Varga Mihály: segített volna a magyar euró, de nem csodaszer4Fénykép© portfolio.hu

Varga Mihály: segített volna a magyar euró, de nem csodaszer

, 7 hír, 2 oldalnézet

Varga Mihály a VG-nek adott exkluzív interjújában a jövő évi büdzsét illetően hangsúlyozta: a Költségvetési Tanács és a kormány között nincs vita a veszélyek megítélését illetően, jól látható, hogy a pandémia óta a veszélyek korába lépett a világgazdaság.

„A testülettel kifejezetten konstruktív volt az együttműködésünk, egy olyan elem merült fel, amiről korábban nem esett szó, ez az MNB vesztesége.” Mint mondta, egyetértettek abban, hogy az energiaárak, a háború, a világgazdaság változása, az európai versenyképesség gyengülése mind olyan hatással lehet a magyar gazdaságra és a költségvetésre is, amit nagyon nehéz előre kiszámolni.

A pénzügyminiszter egyetértett azzal, hogy a jövő évi hivatalos GDP-növekedési előrejelzés kicsit optimista – „azt is aláírom, ha végül 3 százalék lesz”, jegyezte meg – ugyanakkor emlékeztetett, hogy az idén tavasszal már elindult egy fordulat, az idei év második felében pedig a gazdaság növekedési pályára fog állni, így 2024-ben egy nagyobb ütemű, 4 százalék körüli GDP-bővülés jó eséllyel elérhető. Lendületesen jönnek a külföldi befektetések, a beruházási rátánk az unióban a legmagasabb, az export rekordot dönt az idén, a munkaerőpiac feszes – sorolta.