urnet
  • Hírek
  • Időjárás
  • Horoszkóp
TisztaBudapest28°
  • Fontos
  • Idézetek
  • Budapest
  • Duna
  • Facebook
  • Fidesz
  • KDNP
  • MTI
  • Magyarország
  • Miniszterelnökség
  • Paksi Atomerőműben
  • Orbán Viktor
  • Országgyűlés
  • Szerbia
  • Tisza
  • Vitézy Dávid
“ Nyilván szomorú, hogy ezúttal csak a hetedik helyért játszhatunk, hiszen úgy jöttünk ide, hogy elsők akarunk lenni a világkupán, mert nem állhatunk soha másképp egy versenyhez. Én azt szeretném, hogy legyen egy tíz perc szomorúság, ha kikapunk, de a játékosoknak is érezniük kell, milyen szinten tudnak teljesíteni, mind a négy meccsen egyenlő ellenfelek voltunk, ebből három csapat játssza most az elődöntőt. Összességében úgy fogalmaznék: inkább most jöjjenek ki az apróbb hibák, most ne legyen szerencsénk, mint egy év múlva a budapesti világbajnokságon – azaz a történtek ellenére azt mondom: van min dolgozni, de nagyon előremutató volt, amit láttam a csapattól
Cseh Sándor (politikus)
Cseh Sándor, 22 nap
A 7. helyért játszhat a magyar női válogatott – Cseh Sándor: nem ezért…

Cseh Sándor kijelentései

“ Egyrészt a mutatott teljesítmény alapján, az egész mérkőzést nézve volt három-négy gól különbség a két csapat között. Gyorsaságban, lábtempóban és leginkább erőben jelen felállásban ez az amerikai…
Cseh Sándor (politikus)
Cseh Sándor, 3 hónap
Kemény meccsen kapott ki az amerikaiaktól a magyar válogatott
“ Az első feladat a szakmai stáb kialakítása, majd át kell nézni, mikor edzhet a válogatott keret, amelyet majd decemberben kell kihirdetni
Cseh Sándor (politikus)
Cseh Sándor, 2 év
Cseh Sándor: éremesélyes női vízilabda-válogatott kialakítása a cél

Legfrissebb események

Brad Pitt hét év absztinencia után újra iszik alkoholt

4 napBrad Pitt

Közvetlen kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között

4 napBudapest

Egy 22 éves férfi Magyarországra csalt egy 15 éves dán lányt, hogy szexuális bűncselekményeket…

4 napMagyarország

Azonnali vizsgálatot követel Óbuda polgármestere, szerinte Dj Oti bulija „nem volt rendben”

4 napKiss László
Kontakt info@ournet-group.com

Version: 0.2.2

Üzlet
Hirdetés
Hírforrások
Hírek
Időjárás
Horoszkóp
Bulgária
Románia
Olaszország
Moldova
Csehország
India
Spanyolország