urnet
  • Hírek
  • Időjárás
  • Horoszkóp
Erős havazásBudapest-2°
  • Fontos
  • Idézetek
  • Budapest
  • Demokratikus Koalíció
  • Európa
  • Fenyő Miklós
  • Fidesz
  • Gulyás Gergely
  • Magyarország
  • Miniszterelnökség
  • Németország
  • Orbán Viktor
  • Stohl András
  • Szijjártó Péter
  • Tisza Párt
  • Ukrajna
“ Abszolút baromság, hogy minket békíteni kellett volna, az utóbbi tíz évben rendszeresen átmentünk Mikihez, kedves élettársa, Nyuszi pedig főzött nekünk, jókat beszélgettünk. Minimum egy héten egyszer meccset néztünk, utána pedig kielemeztük a válogatott, a Liverpool, vagy a Fradi nemzetközi mérkőzéseit, de ő Manchester United-szurkoló volt. Hajnalig beszélgettünk, amíg el nem ájultunk. És nyilván nemcsak a meccsekről, hanem mindenről is. A feleségemen kívül ő volt az egyetlen, akivel nagyon mélyen tudtunk beszélgetni, úgy beszélgettünk, mint két pszichológus, sőt még annál is mélyebben. Barátok voltunk, a szó igazi értelmében. Ez azt jelenti, hogy magam elé tudom helyezni a másikat, az ő érdekében kezdek gondolkodni
Szikora Róbert
Szikora Róbert, egy nap
Szikora Róbert: Abszolút baromság, hogy minket békíteni kellett volna…

Szikora Róbert kijelentései

“ Mikivel mindig jó volt a viszony. Csak akkor volt egy nehezebb időszak, amikor kiléptem a zenekarból, de még akkor sem romlott meg igazán. Ő olyan nekem, mintha a bátyám lenne
Szikora Róbert
Szikora Róbert, 22 nap
Korda György és Balázs Klári is aggódik Fenyő Miklós állapota miatt
“ Az Úristen hatalmas siker lett, utána pedig a fiúk feldolgozták a Bombázó című R-GO dalt is. De nem igazán gondolkoztunk következő közös számon. Mindenki ment a saját zenei útján
Szikora Róbert
Szikora Róbert, 7 hónap
„Maricsékkal bitang jó dal született ismét!” – Újra összeáll Szikora…

Legfrissebb események

Nem fogott kezet Bondár Annával az ukrán teniszezőnő

31 percWTA

Kórházba került a fóti gyermekotthon neveltje, ott mondta el, hogy az igazgató verte meg

egy óraRTL

Stohl András már Liptai Claudiának is bemutatta Kiara Lordot

3 óraStohl András

Nem sokkal Jákli Mónika balesete után Boráros Gábor jelenlegi párja is autóbalesetezett

6 óraJákli Mónika
Kontakt info@ournet-group.com

Version: 0.2.2

Üzlet
Hirdetés
Hírforrások
Hírek
Időjárás
Horoszkóp
Bulgária
Románia
Olaszország
Moldova
Csehország
India
Spanyolország