150 millió forinttal támogatja az árvízi védekezésben részt vevő településeket a Szerencsejáték Zrt.3Fénykép© hirado.hu

150 millió forinttal támogatja az árvízi védekezésben részt vevő településeket a Szerencsejáték Zrt.

, 6 hír, 0 oldalnézet

Többéves hagyománya van annak, hogy a Szuperkoncert helyszínén eladott szerencsejáték termékek bevételét a Szerencsejáték Zrt. egy jó ügy érdekében felajánlja. Az utóbbi években – az Ökumenikus Segélyszervezettel partnerségben – a hátrányos helyzetű családok támogatására fordították az összeget.

Idén a nemzeti lottótársaság úgy döntött, nemcsak a koncert helyszíni értékesítéséből származó bevétellel, hanem ezen felül egy jelentősebb összeggel kíván hozzájárulni az árvíz okozta károk helyreállításához, ezért felajánlotta az idén tavasszal bevezetett új számsorsjáték, a Napi Mázli egyheti bevételét is, így 150 millió forintot ad az árvízi védekezésben érintett településeknek – olvasható a Szerencsejáték Zrt.

közleményében.

A Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott: