4Fénykép© nemzetisport.huA Megyeri úton lassan már nem is emlékeznek rá, milyen mézédes lehet a győzelem íze a Fradi ellen
Budapest, Groupama Aréna, 17.45 (Tv: M4 Sport). Vezeti: Karakó Ferenc (Tóth Vencel, Buzás Balázs)
♦ A Tempo, Fradi! és az Újpest FC honlapja szerint is a 248. bajnoki derbi következik vasárnap (összesen a 306.) a zöld-fehérek és a lila-fehérek között. Az örökmérlegben annyira elsöprő a ferencvárosiak fölénye, hogy győzelmeik száma most már pontosan kétszer annyi, mint a lila-fehérek sikereié, az örökmérleg ugyanis 122 FTC-diadal, 64 döntetlen, 61 újpesti diadal. Ezek között három olyan – döntetlennel végződő – találkozó volt, amelyeket félbeszakadt bajnokságokban, 1944–1945-ben, illetve 1956-ban játszottak.
♦ Az újpestiek legutóbb 2015. december 12-én, vagyis lassan 11 éve tudták bajnokin legyőzni a Ferencvárost. Akkor a Groupama Arénában Mbaye Diagne szöglet utáni fejes góljával nyertek 1–0-ra. Azóta az NB I-ben a mérleg: 31 derbin 24 FTC-siker és 7 döntetlen.
Eközben két Üllői úti kupameccsen, a 2016-os fináléban (1–0) és a tavaly áprilisi negyeddöntőben (3–1) is a ferencvárosiak nyertek, így összesen már sorozatban 33 tétmeccse veretlenek az Újpesttel szemben. Május elején Lenny Joseph duplájával, továbbá Kristoffer Zachariassen, Gavriel Kanikovszki és Mohammed Abu Fani góljával idegenben 5–0-ra kiütötték a lila-fehéreket.