
Akár 250 millió Covid-19-fertőzött is lehet Kínában
A kínai hatóságok nem nyilvános becslései szerint 250 millió ember – az ország lakóinak a 18 százaléka – lehetett koronavírus-fertőzött december első húsz napjában, miután Peking enyhítette a korábbi drákói járványellenes korlátozásokat -- írta szombaton a Financial Times.
A londoni üzleti napilap forrásai szerint a becslés a kínai járványmegelőzési központ igazgatóhelyettese, Szün Jang részéről hangzott el a héten egy zárt ajtók mögött tartott tájékoztatón. A kínai országos közegészségügyi bizottság hivatalosan közzétett adatai szerint csak 62 592 koronavírus-fertőződés történt december első három hetében.
A Financial Timesnak két, a bizalmas tájékoztató tartalmát ismerő illetékes elmondta, az értekezleten Szün Jang kijelentette, hogy Peking és Szecsuán tartomány lakóinak több mint a fele fertőződött meg a koronavírussal, és a fertőzöttek száma még mindig emelkedik. A fővárosban és más kínai nagyvárosokban kevés a szabad ágy a sürgősségi és az intenzív osztályokon.