Átadták a BMW debreceni gyárát - Orbán Viktor is beszédet mondott10Fénykép© portfolio.hu

Átadták a BMW debreceni gyárát - Orbán Viktor is beszédet mondott

, 10 hír, 0 oldalnézet

Orbán Viktor miniszterelnök a debreceni BMW-gyár megnyitóján mondott beszédet. A miniszterelnök köszöntött minden résztvevőt, majd felszólalását azzal kezdte, hogy 1998-ban Helmut Kohl akkori német kancellárral abban állapodott meg, hogy a két ország gazdasági együttműködést folytasson.

A kormányfő úgy véli, hét éve remek döntés volt a BMW-gyár megépítésének bejelentése. Hozzátette, „a német–magyar autóipari együttműködésből csak jó dolgok sültek ki, ez a debreceni beruházásnál sem lesz másként.” Orbán Viktor külön szólt a bajorokhoz, akiket a németeken belül a „legboldogabbnak” tart, majd egészen Gizella királynéig kanyarodott vissza, aki Szent István felesége volt, és onnan származik.

Orbán Viktor folytatta a történelmi utalásait, ugyanis felidézte, hogy a régi magyarok szorgalmasnak tartották a bajorokat, akik a fillérből pengőt csináltak, a befektetett vagyonukat megszázszorozták, a két népcsoport között testvéri kapcsolat alakult ki.