Átment a Szenátuson a Műegyetem modellváltása
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szenátusa nagy többséggel megszavazta Charaf Hassan rektor és Verseghi-Nagy Miklós kancellár előterjesztését a fenntartóváltás kezdeményezéséről – írja az egyetem közleménye nyomán a Telex. Ennek értelmében „az új működési keretrendszerben a tervek szerint az egyetem fenntartói joga egy, az állam által létrehozott gazdasági társasághoz kerül.”
A BME kétéves, intenzív tárgyalási folyamat eredményeképpen jutott el a hétfői döntésig. Az ülésen Charaf Hassan rektor azt mondta, a hallgatók, a munkavállalók és a vezetők képviseletében egy delegációt kér fel a keretrendszer részleteinek a kidolgozására. „Alapvetésnek tekintem, hogy a hallgatói jogok érintetlenül maradnak és az akadémiai szabadság nem sérül az új modellben. A döntés eredményeképpen elérhetjük azt a közös célunkat, hogy a BME Európa 10 vezető műszaki egyeteme közé emelkedjen 2032-ig” – mondta.