Autópályán lett rosszul Tóth Vera, kórházba került4Fénykép© bama.hu

Autópályán lett rosszul Tóth Vera, kórházba került

, 7 hír, 3 oldalnézet

„Ez a nyár más, mint a többi. Tudom, kicsit polgárpukkasztóan sokat posztolok az élet napos oldaláról. Sok megjegyzést kapok emiatt. De lássátok meg a másik oldalt is: A sok pihenésnek, elvonulásnak oka van. Csak ugye az élet árnyoldalait nem mindig mutatja szívesen az ember, mert fél, hogy sebezhetőbb, támadhatóbb lesz és valljuk be, jellemző a társadalomra, hogy néha extra kegyetlenül bánik a másikkal” – kezdte posztját Tóth Vera, amit az Origo idéz.

Mint kiderült, másfél éve él fura rosszullétekkel, egy tavaszi éjszakán pedig a sürgősségin értékelte át addigi életét. Túlhajtottam, felborítottam a testem körforgását, szétstresszeltem magam, hülyén táplálkoztam, belecsúsztam abba, hogy csak a teljesítményem által lehetek valaki. Totál mélyponton voltam

– írta az első Megasztár győztese.

A tévék sem nagyon keresték. „Gondoltam, kezdik lehúzni a rolót. Ez persze csak a fejemben élő démonok hangja volt,