Az MBH Bank mára megkerülhetetlen tényezővé vált a magyar gazdaság szereplőinek kiszolgálásában2Fénykép© beol.hu

Az MBH Bank mára megkerülhetetlen tényezővé vált a magyar gazdaság szereplőinek kiszolgálásában

, 5 hír, 0 oldalnézet

A gazdasági kihívások ellenére az MBH Bank rendkívül jó eredményeket ért el 2023-ban: a korrigált, adózás előtti teljes átfogó eredmény meghaladta a 345 milliárd forintot, amely több mint duplája a megelőző évinek. A bank másik fontos mutatója, a mérlegfőösszeg pedig az év végére már bőven meghaladta a 11 ezer milliárd forintot – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója.

Emlékeztetett rá, hogy az MBH Bank az elmúlt években olyan erős intézménnyé vált a banki piacon, amely partnerként áll a gazdaság szereplői mellett, és méretéből, illetve szakértelméből adódóan a teljes gazdasági spektrumot kiszolgálja, legyen szó akár lakossági, akár vállalati vagy önkormányzati ügyfelekről.

„A magyar gazdaságban mi már nem csupán kiszolgálunk, hanem ezáltal közvetlenül is a gazdasági növekedés beindítói vagyunk, persze sosem egyedül, hanem a magyar vállalatokkal közösen.