Bekiabálások közepette mondta el védőbeszédét Ursula von der Leyen3Fénykép© portfolio.hu

Bekiabálások közepette mondta el védőbeszédét Ursula von der Leyen

, 5 hír, oldalnézet

Ursula von der Leyennek hétfőn kellett elmondania védőbeszédét a Bizottság ellen indított bizalmatlansági szavazás előtt, amelyre csütörtökön kerül majd sor. Az indítványt a román Gheorghe Piperea terjesztette be, és ahogy arról mi is részletesen beszámoltunk, még június végén szerezte meg hozzá a szükséges 10 százalékos támogatást.

Az indítvány még a saját Konzervatívok és Reformisták (ECR) pártcsaládján belül is megosztó, így annak olasz társelnöke, Nicola Procaccini már előre jelezte, hogy bár tagjaik szabadon szavazhatnak majd az ügyben, ő nem fogja támogatni a Bizottság megbuktatását, mivel abban most a számukra is elfogadható, jobboldali politikusok vannak többségben, és az egész procedúra csupán egy médiafigyelemre játszó kísérlet.

Procaccini azzal érvelt, hogy a mostani vakcinabeszerzések alatt küldött személyes üzenetek miatt von der Leyen előző kormánya alatt is benyújthatták volna az indítványt, csak az a különbség, hogy azóta sok mindenben jobb belátásra tért a Bizottság. Így például