
Bill Gates saját alapítványának ajánlja fel a fennmaradó vagyonát
, 5 hír, 0 oldalnézet
Bill Gates bejelentette, hogy a fennmaradó vagyonának 99 százalékát a Gates Alapítványnak ajánlja fel, amely 2045-ben fog megszűnni. Az összeg a becslések szerint 107 milliárd dollár (38,3 billiárd forint) lenne, ami minden eddigi adományt felülmúlna – írja az AP News.
Az üzletember úgy véli, fontos az egészségügy és az oktatás támogatása, az adománnyal pedig számos emberi életet lehet megmenteni, erre pedig húszévnyi időtartam a megfelelő.
A Gates Alapítványt 2000-ben hozták létre, amely tudományos kutatásokat irányított, új technológiák kifejlesztésében segített, és partneri kapcsolatokat ápolt a világ több országával. A pénzek mintegy 41 százaléka származik a visszavonulását bejelentő Warren Buffett-től, a többi a Microsofttól folyt be.
“ Nem hízelgő látvány, amikor a világ legtehetősebb személye a legszegényebb gyerekek halálát okozza
Bill Gates,
Bill Gates szinte a teljes vagyonát elajándékozza