
Brazília legfelsőbb bíróságának többsége bűnösnek találta Jair Bolsonarót
Brazília legfelsőbb bíróságának többsége bűnösnek találta Jair Bolsonaro volt elnököt katonai puccs szervezésében, amiért akár több évtizedes börtönbüntetés is várhat rá – számolt be róla a The Guardian.
Cármen Lúcia Antunes Rocha bíró csütörtökön kimondta: a 2018-ban megválasztott, korábbi államfő a 2022-es választási veresége után erőszakkal próbált hatalomban maradni. „Ez a kísérlet arra irányult, hogy elvessék az antidemokrácia rosszindulatú magvát” – fogalmazott, hozzátéve: a brazil intézmények kiállták a próbát, és ellenálltak a támadásnak.
A hét elején két másik bíró, Alexandre de Moraes és Flávio Dino is bűnösnek nyilvánította a 70 éves politikust, Moraes „bűnszervezet” vezetésével vádolta, amely 2021 júliusa és 2023 januárja között bontakozott ki, egészen addig, amíg Bolsonaro hívei megrohamozták Brazíliaváros intézményeit Lula da Silva hatalomátvétele után.