Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor - a nap hírei
Hatalmas sikerekkel záruló félévnek nevezte a magyar uniós elnökséget Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben. A kormányfő az Európai Unió és a nyugat-balkáni országok csúcstalálkozóján adott nyilatkozatában elmondta azt is, rá kell ütni a pecsétet az elmúlt fél évben végzett munkára, azaz a schengeni övezet bővítésére Romániával és Bulgáriával. Pénteken Orbán Viktor Szófiában Bulgária vezetőivel tárgyal, majd Bukarestbe utazik, ahol Románia miniszterelnökével egyeztet.
Közös keresettel támadta meg az Európai Bizottság legújabb határozatát 6 modellváltott magyar felsőoktatási intézmény az Európai Unió Bíróságán. Az uniós testület azt állapította meg, hogy még nem megfelelőek a kormány kísérletei a bizottság aggályainak eloszlatására. Ezért a modellváltott egyetemek továbbra sem férhetnek hozzá az Erasmus+- és a Horizont-programokhoz.
A harmadik negyedéves GDP-adat miatt romlott a magyar gazdaság növekedési pályája - közölte a Századvég. A társaság becslése szerint szerint 2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a gazdaság. A századvég szerint az infláció az idén 3,7, jövőre 3,6, százalékon alakulhat.