
Donald Trump nagy bejelentésre készül, fontos kereskedelmi megállapodást köthet az Egyesült Királysággal
A Sky News értesülései szerint Donald Trump egy, az Egyesült Királysággal kötött kereskedelmi megállapodásról tehet bejelentést. A lap úgy tudja, hogy egy „heads of terms” megállapodásról, lényegében egy előzetes megállapodásról állapodtak meg, amely egy „érdemi” lépés a teljes megállapodás felé.
Trump korábban azt mondta, hogy csütörtökön helyi idő szerint délelőtt 10 órakor (magyar idő szerint 16 órakor) az Ovális Irodában fog bejelenteni egy nagy kereskedelmi megállapodást, anélkül, hogy pontosította volna, hogy melyik országgal állapodtak meg. Közösségi oldalán pedig hozzátette, hogy a bejelentés „az első lesz a sok közül”.
Nagy-Britannia nem tartozott a magasabb vámokkal sújtott országok közé, mivel többet importál az Egyesült Államokból, mint amennyit oda exportál. Azonban így is érintette az Amerikába irányuló összes autó, valamint az összes acél- és alumíniumimportra kivetett 25 százalékos vám.