Drámai percek a Dancing with the Stars stúdiójában, nekik kellett távozni11Fénykép© borsonline.hu

Drámai percek a Dancing with the Stars stúdiójában, nekik kellett távozni

, 15 hír, 2 oldalnézet

Egyre kevesebb páros lép parkettre minden héten, hiszen a Dancing with the Stars a végéhez közeledik. Ezen a héten 5 híresség és a profi párja mutatták meg, hogyan tudtak felkészülni az elmúlt napokban. Azt est a Páratlan párosok tematikát kapta, mivel az egyéni tánc mellett minden pár egy újabb táncossal egészült ki.

Már a 6. élőshow-nál tart a TV2 népszerű műsora, a Dancing with the Stars. Az elmúlt hetekben sok páros számára véget ért a verseny, ezen a hétvégén már csak 5 pár táncát láthatta a közönség. A versenyzők azonban két produkcióval is készültek, az első körben mindenki a megszokott párjával lépett parkettre, majd a második körben jöttek a hármas táncok.

A zsűri természetesen mindkét kört pontozta, az egyéni táncok alapján kialakult egy sorrend. WhisperTon és Tóth Katica, valamint Szabó Zsófi és Suti András egyaránt 30 pontot kaptak, így ők kerültek a lista élére. Mihályfi Luca és Hegyes Berci produkcióját 28 pontra értékelték, ők a második helyre kerültek, Törőcsik Franciska és Baranya Dávid a lista harmadik helyén zárták az első kört 27 ponttal. A lista utolsó helyére pedig Tóth Gabi és Papp Máté Bence kerültek 25 ponttal.