
Drónészlelés miatt több órára lezárták a koppenhágai és az oslói repülőteret is
Hétfő éjszaka csaknem négy órára lezárták a koppenhágai repülőteret, miután drónokat észleltek a közelben – számolt be a Reuters. A kényszerszünet alatt sem leszállni, sem felszállni nem tudtak a gépek, mintegy 50 járatot kellett átirányítani Észak-Európa legforgalmasabb repteréről.
„A rendőrség átfogó nyomozásba kezdett, hogy megállapítsa, milyen drónokról van szó” – közölte Jakob Hanssen, a koppenhágai rendőrség helyettes parancsnoka. „A drónok eltűntek, egyet sem fogtunk el” – tette hozzá. A repülőtér tájékoztatása szerint késésekre és járattörlésekre az újraindítást követően is sor kerülhet.
Hasonló okokból kellett szünetelnie a forgalomnak kedd hajnalban az oslói repülőtéren is. A norvégiai reptér éjféltől csaknem három és fél órán keresztül volt zárva, ezalatt minden járatot átirányítottak. A két ország hatóságai közösen vizsgálják, hogy van-e összefüggés a két eset között.