Egyik rabtársa halálosan megfenyegette Nicolas Sarkozyt6Fénykép© hirado.hu

Egyik rabtársa halálosan megfenyegette Nicolas Sarkozyt

, 7 hír, 2 oldalnézet

A volt francia elnököt már az első börtönnapján érte ilyen inzultus, amelynek ügyében azonnal nyomozást indított az ügyészség.

A francia ügyészség nyomozást indított, miután felbukkant egy videó, amelyen a párizsi La Santé börtön egyik fogvatartottja halálosan megfenyegeti Nicolas Sarkozyt – írja a hvg.hu a France24-nek a volt francia elnök első börtönnapjáról közölt beszámolója nyomán. Az ügyészség a Reuterst pedig arról tájékoztatta, hogy 2025. október 22-én a párizsi ügyészséget a La Santé börtön igazgatója értesítette egy közösségi médiában keringő videóról, amelyet egyértelműen egy fogvatartott vett fel, és amelyben fenyegetéseket intézett Nicolas Sarkozy érkezése után.

Az eddigi információk szerint a nyomozás részeként három fogvatartottat hallgattak ki, és a börtön átkutatásakor két mobiltelefont foglaltak le. Sarkozy, aki 2007 és 2012 között vezette Franciaországot 2025. október 21-én kedden reggel vonult be a párizsi La Santé börtönbe. Ahogy mi is írtuk, ez történelmi esemény volt, ugyanis soha nem fordult elő korábban, hogy egy volt francia elnöknek le kell töltenie a börtönbüntetését, igaz, várhatóan az exállamfő a rá kiszabott öt év ellenére sem lesz néhány hónapnál tovább a büntetésvégrehajtási intézményben.