Ekkor kapják meg a nyugdíjasok az élelmiszer-utalványokat5Fénykép© 168.hu

Ekkor kapják meg a nyugdíjasok az élelmiszer-utalványokat

, 7 hír, 0 oldalnézet

Most már hivatalos: nyártól érkeznek a postások az állami élelmiszer-utalványokkal, amelyeket a kormány döntése alapján minden nyugdíjas kézhez kap. A bejelentés az Országgyűlésben hangzott el; a támogatás több mint kétmillió embert érint – írta meg az InfoStart.

Az utalványokra vonatkozó bejelentés azt követően hangzott el a parlamentben, hogy a DK-s Varju László napirend előtti felszólalása után reagált rá a kormány képviseletében Zsigó Róbert. A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára közölte: július 29-től indul a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványok kézbesítése, amelyet a Magyar Posta fog eljuttatni az érintettekhez.

A bejelentés szerint az utalványokat 2025. december 31-ig lehet majd beváltani. A támogatás a nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülőket is érinti, vagyis összesen mintegy 2,5 millió ember használhatja fel az utalványokat.