Elhunyt Pap Éva Jászai-díjas színművész1Videó© vg.hu

Elhunyt Pap Éva Jászai-díjas színművész

, 6 hír, oldalnézet

Meghalt Pap Éva, a színművész 84 éves volt. A színésznő július 23-án hunyt el, de családja kérésére akkor nem közölték a halálát. Most a Madách Színház a Facebookon adta közre a hírt.

Pap Éva 1961-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Nemzeti Színháznak, a Vígszínháznak, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak, a kecskeméti Katona József Színháznak és Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színháznak.

1994-től 2003-ig játszott a Madách Színházban, az Oliver című előadásban az Öreg Sallyt, a Lugosiban Mimi Archot. Legjelentősebb szerepe Németh László: Széchenyi című drámájában Crescenita, amelyben férjével, Koltai Jánossal állt színpadra. Pap Évát több tucatnyi magyar filmben láthatta a közönség, Keleti Márton, Makk Károly vagy Fábri Zoltán műveinek rendszeres szereplője volt.