
Elmarad az idei kecskeméti repülőnap
A háborúval járó biztonsági kihívások miatt most a hadgyakorlati, kiképzési, haderőfejlesztési és katonaszakmai feladataink élveznek előnyt, ezért az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató idén elmarad – közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Hozzátették: elhúzódó háborúra számítanak, ezért jelentősen felgyorsult a haderőfejlesztés folyamata, nemcsak az eszközbeszerzések és a védelemipar területén, de fokozott figyelem irányul a katonák harckészültségének emelésére is.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a haderő képességének magasabb, hadműveleti szintre emelését írta elő Böröndi Gábor vezérkari főnök számára – áll a közleményben. Ez az alakulatok számára fokozott terhelést és összpontosítást jelent – indokolták a bejelentést.