
Előkerült egy Orbán Viktort ábrázoló Vészabó Noémi-festmény
Wachsler Tamástól búcsúztunk. Isten veled, barátom! - írta a közösségi oldalán Orbán Viktor kormányfő.
Wachsler Tamás 1965-ben született Miskolcon egy négygyermekes családban. Általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1984-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. Egyéves sorkatonai szolgálata után 1985-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatója lett, ahol 1993-ban szerzett diplomát.
1988 áprilisában elsők között lépett be a Fiatal Demokraták Szövetségébe, a műegyetemi csoport alapító tagja és vezetője volt. 1989 augusztusában részt vett a prágai Vencel téren tartott antikommunista tüntetésen, majd nyolc napig éhségsztrájkot folytatott Csehszlovákia budapesti nagykövetsége előtt, így tiltakozva a tüntetés szétverése és a résztvevő magyar fiatalok őrizetbevétele ellen.