Eltűnt a Házasság első látásra szereplője a nagy döntés előtt
A Házasság első látásra felesége, Kovács Reni készséggel válaszol minden követője kérdésére, akik a műsor vége után sem kímélik őt a kérdéseikkel, és persze legtöbben arra kíváncsiak, hogy együtt van-e még férjével, Wollner Péter Brumival. Az érdeklődés nem meglepő, hiszen a házaspár sokáig vacilált a döntésén, hiszen nagyon messze laknak egymástól, mivel a férfi paksi, Reni pedig Budapesten él, így féltek attól, hogy a távolság közéjük állhat. Ezenkívül nem mindig volt problémamentes a házasságuk a kísérlet hat hete alatt sem, több súrlódás is volt köztük.
Reni és Brumi mindketten azzal a céllal vágtak neki a párkeresőnek, hogy megtalálják a nagy őt, majd úgy házasodtak össze egymással, hogy azelőtt soha nem látták egymást. Noha a kellő izgalom megvolt, már az első pillanattól kezdve megvolt közöttük az a bizonyos szikra. Több intim pillanatot is átéltek közösen, azonban idővel egyre többet vitáztak.
A feleségnek az sem tetszett, hogy Brumi közeli baráti kapcsolatot ápol az exével, és az sem, hogy férjének több mint 30 nővel volt szexuális viszonya korábban. Azonban ezeken a nehézségeken időközben túlléptek, viszont a végső döntést a távolság tette nehézzé számukra.