Érkezik egy utolsó Beatles-dal10Fénykép4Videó© hirado.hu

Érkezik egy utolsó Beatles-dal

, 14 hír, 0 oldalnézet

Paul McCartney a BBC egy rádióműsorában elmondta, hogy a mesterséges intelligencia segítségével sikerült elkészítenie az „utolsó Beatles-felvételt” – írja az MTI . A fejlett technológia segítségére azért volt szükség, hogy John Lennon hangját egy régi demófelvételről fel tudja használni egy szám befejezéséhez. McCartney azt mondta, hogy a szám elkészült, és még idén be is mutatják.

Bár az egykori Beatles-zenész nem mondta el, hogy melyik számról lehet szó, de valószínű, hogy a Now And Then az, amit 1978-ban Lennon komponált. A demófelvételt McCartney 1994-ben kapta Yoko Onótól, az 1980-ban meggyilkolt John Lennon özvegyétől. A szám több más dallal együtt a „Paulnak” feliratú kazettán szerepelt, amit Lennon röviddel halála előtt készített.

A számokat Lennon túlnyomó többségben New York-i lakásában, a zongoránál ülve vette fel. A kazettáról Jeff Lynne zenei producer a Free As A Bird és a Real Love című dalokat még annak idején felfrissítette, és ezeket 1995-ben és 96-ban ki is adták, mint 25 év után az „első új” Beatles-számokat.