Fehérvár elleni győzelmével újra a tabella élén a Puskás Akadémia
Szintén 15 pontos az egy meccsel kevesebbet játszó Ferencváros is.
A Fejér vármegyei rangadó nagy fehérvári helyzettel kezdődött, mégis a Puskás Akadémia szerzett vezetést Lamin Colley révén. A folytatásban is a felcsúti gárda volt fölényben, a Fehérvárt láthatóan megfogta a bekapott gól, ennek ellenére a szünetig több lehetősége is adódott az egyenlítésre.
A második félidő hasonló forgatókönyv alapján kezdődött, mint az első: nagy vendéghelyzetek maradtak ki, a Puskás Akadémia pedig az első lehetőségét gólra váltotta. Ment előre becsülettel a Fehérvár, de újra a hazaiak voltak eredményesek, amivel eldöntötték a meccset. A Fehérvárnál csak annak örülhettek, hogy a hajrában hosszú kihagyás után pályára lépett a válogatott középpályás, Kalmár Zsolt.
Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Brandon (Levi, 76.) – Favorov (Duarte, 63.), Plsek, Nissila – Soisalo (Kerezsi, 63.), Colley (Puljic, 36.), Nagy Zs.