Felmentették a kényszervallatás vádja alól a Till Tamás ügyében nyomozó rendőröket3Fénykép© blikk.hu

Felmentették a kényszervallatás vádja alól a Till Tamás ügyében nyomozó rendőröket

, 8 hír, 0 oldalnézet

Felmentették a kényszervallatás vádja alól azt a három rendőrt, akik azért kerültek bíróság elé, mert a Till Tamás megölésével vádolt Fehér János azt állította: kényszerítették a vallomástételre. Mint kiderült, ilyen kényszer nem volt. A Till-ügy ezzel új fordulatot vesz.

Till Tamás 2000-ben a gyermeknapon ment el otthonról, és soha többé nem tért haza. A holtteste csak 24 évvel később került elő, amikor Fehér János bement a rendőrségre és közölte: tudja, hol pihennek a kisfiú földi maradványai. Először azt állította, hogy 16 éves korában dolgozott egy bajai tanya tulajdonosának, aki kioltotta a gyermek életét, majd a holttest eltüntetésével őt és egy intézetis barátját bízta meg.

A rendőrök többször is kihallgatták Jánost, végül a férfi beismerte: ő ölte meg a gyermeket. A vallomását abban a tudatban tette, hogy a bűncselekmény elévült. Ezt a rendőrök is így vélték, ezért Fehért valóban elengedték. Az ügyészség később közölte, hogy az emberölés minősített esetéről van szó, ezért a cselekmény nem évült el. Fehér ellen kiadták az elfogatóparancsot, a bíróság pedig a férfit letartóztatta.