5Fénykép1Videó© infostart.huFelvásárolja az Nvidia az egyik legnépszerűbb mesterséges intelligenciával foglalkozó fejlesztői platformot
A kormány számára nagyon fontos, hogy érdemben foglalkozzon a digitalizációval, a technológiával, és mindezeknek a társadalomra gyakorlat hatásaival. Nagy előrelépés, hogy van egy ezzel foglalkozó minisztérium, de a kihívás is hatalmas – emelte ki Tanács Zoltán.
Kifejtette, hogy a mesterséges intelligenciával foglalkozó vezető laborok előrejelzései szerint a következő években robbanásszerű képességugrás fog megvalósulni ezekben a digitális modellekben, amelyek a mostanihoz képest is sokkal komolyabb kihívást jelentenek majd. Éppen ezért a vezetőknek nagy felelősségük van a példamutatásban, és abban, hogyan használják ezeket a rendszereket.
Rengeteg tennivaló van a háttérben, amit meg kell oldani, és ez nem megy egyik napról a másikra – hangsúlyozta. Mint mondta, sok kérdést vet fel, hogy a különböző állami rendszereket hogyan lehet rendbe tenni, és működésüket úgy összehangolni egymással, hogy azok jól használhatóan, átláthatóan és biztonságosan működjenek.