9Fénykép© infostart.huFeszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
, 11 hír, 0 oldalnézet
Azok a személyek sem eléggé fölkészültek erre az új helyzetre, ami előállt. Egész egyszerűen arról van szó, hogy ez a sajtó, ennek a sajtónak a munkatársai politikai feladatot kellett, hogy teljesítsenek, és a politikai feladatok mögött a szakmai szempontok nyilvánvalóan másodlagosak voltak.
A politikai rendszerváltozás következtében identitászavar keletkezett az újságírók, a szerkesztőségek egy részénél.
Ez adott esetben – megkockáztatom, hogy általam ismert néhány megyei lap esetében – politikai természetű félelemként is megfogalmazható.” Ez a gondolatsor a magyar parlamentben hangzott el 1990 nyarán Debreczeni Józseftől, a nyomtatott és elektronikus sajtó privatizációs eljárásait vizsgáló bizottság elnökétől.