Fico maradandó mozgásszervi károsodást szenvedett a merénylet után
, 17 hír, 0 oldalnézet
A Robert Fico ellene elkövetett merényletkísérlet miatt maradandó mozgásszervi károsodást szenvedett – közölte Robert Kalinák miniszterelnök-helyettes az RTVS O 5 minút 12 című vasárnapi műsorában. Hozzátette, hogy Fico hasával is gondok vannak.
Egy hasi lőtt seb után ezek a szervek már nem úgy működnek, mint 17 vagy 30 évesen
– mondta azzal, hogy a kormányfő egészségügyi állapota továbbra is „nagyon kiszámíthatatlan”. Az Új Szó szemléje szerint Robert Ficóval napi kapcsolatban áll, személyesen is találkoznak.
A politikus heteken át életveszélyes állapotban volt, Fico a merényletkísérlet után ellenzéki aktivistának nevezte a merénylőt, aki őt politikai nézetei miatt akarta megölni.
“ A közeljövőben, már a következő napokban lehet arra számítani, hogy Robert Fico miniszterelnök ismét felbukkan, és fokozatosan átveszi munkafeladatait
Robert Kaliňák,
A napokban a nyilvánosság elé állhat a maradandó sérüléseket…
“ Nem lehet azt mondani, hogy minden a tervek szerint alakulna, de elmondhatjuk, hogy az egészségi állapota olyan mértékben jobb lett, hogy a kormányfő már aktívan bekapcsolódott az e heti EU-csúcsról,…
Robert Kaliňák,
Folyamatosan visszatérhet kormányfői feladatai ellátásához Robert Fico
“ Egy hasüreget ért lövés után ezek a szervek már nem úgy működnek, mint 17 vagy 30 éves korodban
Robert Kaliňák,
Maradandó sérüléseket szenvedett Robert Fico