
Folytatódik a Hajós András - Balázs Klári adok-kapok
Mint ismert, A Nagy Duett első adásában Hajós András egy durva beszólással illette Balázs Klárit Mihályfi Luca és Hegyes Berci produkciója után: „Azért azt hadd jegyezzem meg, hogy az együttlakás, ha segítene az énektudásban, akkor mostanra Klárika is tudna énekelni” – mondta akkor a műsor zsűritagja.
A történtek után közleményt adott ki Balázs Klári és Korda György, akik felháborítónak találták Hajós András beszólását, sőt, még jogi lépést is fontolgattak. Később Korda György bevallotta, hogy hajlandó lenne elfelejteni a sérelmeket, amennyiben Hajós András bocsánatot kérne tőlük. „Természetesen, ha odajön és kezet nyújt, én is kezet nyújtok, és el van felejtve. Az embernek túl kell ezeken lépnie. Aki engem ismer tudja, hogy nem ez a stílusom, de annyira szíven ütött a dolog, hogy egy kicsit elragadtattam magam” – jelentette ki még pár nappal ezelőtt.
Hajós András nemrég egy podcast műsor vendége volt, ahol többen is szidták őt és a munkásságát. Az egyik műsorvezető Linczényi Márk volt, aki felolvasott neki néhány hozzászólást. Az egyik így szólt: „Hajós egész életében azt próbálta bizonygatni, hogy ő milyen nagy entellektüel, pedig az egész tevékenysége olyan, mint a paradicsom a húslevesben. Ha beleteszem, ha nem teszem bele, az ízén igazán nem változtat.”