Gazdatüntetés az ukrán-magyar határon!© borsonline.hu

Gazdatüntetés az ukrán-magyar határon!

, 5 hír, 0 oldalnézet

Ma Záhonynál, az ukrán határ mellett gyülekeznek a magyar gazdák, hogy a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében tiltakozzanak a piacot tönkre tevő ukrán gabonadömping ellen. Magyarország kormánya – ahogy korábban ígérte – nemzeti hatáskörben hosszabbította meg az ukrán gabonára vonatkozó embargót, ezzel együtt a gazdák saját maguk is igyekeznek  megállítani az ukrán gabona beáramlását a mai demonstrációval.

Az Európai Unió még májusban engedélyezte egyes tagországoknak, hogy megtiltsák az Ukrajnából érkező gabonatermékek importját. Ezzel ideiglenesen védve voltak a magyar, lengyel, szlovák és román gazdálkodók, azonban az Európai Bizottság úgy döntött, feloldja a tilalmat, ugyanis úgy vélik, mostanra megszűnt a piaci veszélyhelyzet a kedvezményezett országok számára.

Az Ukrajnával határos frontországok agrárminiszterei rendszeresen tárgyaltak az elmúlt időszakban a gabonapiaci nehézségekről, és közös megoldási javaslatokat is megfogalmaztunk Brüsszelnek. Ennek volt köszönhető az eddig működő uniós importkorlátozás. Nagy István, Magyarország agrárminisztere elmondta,